
“A kisgyermek lételeme a mozgás!”
HÍVJON: +36 30 382 7230

RÓLUNK
Rég dédelgetett vágya vált valóra a BVSC vezetőségének, amikor az éjszakába nyúló beszélgetéseket végre tettek követték, és hosszú előkészítő fázis után 2013 szeptemberében megnyitotta kapuit a BVSC-Zugló Sportóvoda.
Elsősorban apák és anyák vagyunk, akik egy olyan kompromisszummentes környezetet kívántunk létrehozni gyermekeink számára, ahol a szülők állandó interakcióban, a pedagógusokkal közösen alakítják az egészséges fejlődéshez szükséges optimális környezetet.
De már a nagy múltú sportklub szenvedélyes munkatársaiként léptünk a tettek mezejére: összehívtuk a több, mint száz éves hagyományokkal rendelkező BVSC elhivatott edzőit, és szakmai tapasztalataikra hagyatkozva összeállítottuk azoknak a mozgásformáknak a körét, amelyek három eves kortól biztonságal űzhetők.
Olyan sportok kerültek így óvodásaink számára heti rendszerességgel elérhetővé, amelyek fejlesztik állóképességüket, megfelelően erősíti izomzatukat, segítenek az egészséges növekedésben, miközben nem terhelik meg túlzottan a szervezetüket.
Természetesen nem versenysportot űzetünk gyermekeinkkel.
Célunk, hogy a sport – egyelőre – játékos formában a gyermekek tudatába íródjon, hogy a mozgás a mindennapok szerves része legyen, és maradjon a későbbiekben is. Hiszen – a hires amerikai író, Robert Lee Fulghum szavait kölcsönvéve: már az óvodában megtanulunk mindent, amit tudni érdemes.
Ugyanakkor nem titkolt célunk, hogy sportklubunk helyzetelőnybe kerüljön: a gyermekek mozgását már legkisebb kortól figyelve találjuk meg szakosztályaink leendő sportolóit, és ki tudja? Talán leendő olimpikonjait. :)
